A gyerekek felemelkedése 2. rész

Amint a régészeti kutatásokban a leleteket már nemcsak tárgyakként, hanem  kulturális tevekénységek eredményeiként értelmezték, az is felismerésre került, hogy a biológiai leleteket szorosabban együtt kell vizsgálni a régészeti környezettel. Ez hozta létre az 1970-es években a biorégészet fogalmát. Fő megközelítése, hogy a történeti események számos környezeti, társadalmi és kulturális tényező összjátékára vezethetőek vissza. Ez számos módszer és tudományág adatainak összehangolását sürgette, amelyeket azóta is a régészeti környezetben, annak tér-és időbeli kontextusában értelmezünk. Az embertani lelet ebben a megközelítésben kiemelt jelentőséget kapott, az új régészeti témák megjelenésével, az embertan területén is jelentős fellendülés indult el. Elindult a nemi szerepek, az egyes társadalmi csoportok különálló vizsgálata, így a gyerekek kutatása is, így korábban alul reprezentáltnak és kevésbé informatívnak tartott infans maradványokról alkotott kép az ellenkezőjére változott. 

Kezdetben olyan gyerekekkel foglalkozó tanulmányok jelentek meg, melyek bizonyos morfológiai és metrikus módszerek alapján az életkorbecslés módszereit finomították vagy a nem meghatározására tettek kísérletet. Az 1990-es évektől kezdve a paleopatológia tudományának dinamikus fejlődésével elindultak olyan kutatások, melyek a gyermekek életmódját, betegségeiket és egészségi állapotukat, valamint tevékenységeiket (pl. traumás elváltozások értelmezése) mérték fel. A történeti idők gyermekeinek vizsgálata mára önálló irányvonallá fejlődött és számos, kizárólag gyermekekkel foglalkozó nagyléptékű tanulmány is megjelent. 

Ehhez hozzájárult, hogy az utóbbi évtizedekben számos nagyfelületű leletmentő ásatás zajlott, amely mélyítette a régi korok emberének és anyagi kultúrájának ismeretét, beleértve a gyermekekhez köthető leleteket (pl. játékok, etetőüvegek stb.). Az ezekre fókuszáló tanulmányok növekedésével felismerték, hogy rajtuk keresztül az anya, az anyaság is vizsgálható. A gyerekek így már nemcsak önmagukban kutathatók, hanem abban a komplex biológiai és szociális rendszerben is elhelyezésre kerülnek, amelynek központi elemei voltak. Az analitikai módszerek fejlődésével nagyban szélesedett a múltbeli gyerekek vizsgála kutatásának perspektívája, így lényegében ugyanolyan szintre emelkedett, mint amit korábban csak a felnőtt korcsoportokra fókuszáló tanulmányokban láthattunk. Sőt, a gyerekek kutatása révén olyan folyamatok tanulmányozhatóak vagy rekonstruálhatók, amelyek nem kimutathatók az idősebb korosztályok maradványai esetében.

Prof. Rebecca Gowland, a téma számos jelentős, innovatív tanulmánynak szerzője, ezt a közel két évtizedes fejlődési utat és annak jövőjét mutatja be a konferencia másik nyitóelőadásában „Small Beginnings: Theoretical and Methodological Advances in the Bioarchaeological Analysis of Infants in the Past”, az embertani maradványok oldaláról. 

Könyvborítók balról jobbra: Lewis, M. 2007. The Bioarchaeology of Children – Perspectives from Biological and Forensic Anthropology. Cambridge University Press, Cambridge.; Cunningham, C. Scheuer, L., Black, S. 2016. Developmental Juvenile Osteology. Academic Press; Gowland, R., Halcrow, S. 2020. The Mother-Infant Nexus in Anthropology, Springer International Publishing.