A gyerekek felemelkedése 3. rész

Az UNICEF 2024-ben kiadott gyermekhalandósági adatai szerint 2000 óta jelentősen, 52%-kal csökkent a kiskorúak halálozási aránya, de ez a tavalyi évben lelassult és az elmúlt negyedszázad fejlődésének ellenére 4,8 millió gyerek hal meg évente öt éves kor alatt, beleértve 2,3 millió újszülöttet. A halál legnagyobb kockázata ma is a születést követő egy hónapban áll fenn. Ez a trend a történeti népességekben is hasonló lehetett, sőt a modern orvostudomány ismeretei nélkül egyes becslések szerint a csecsemőhalandóság a halálozások negyedét/harmadát tette ki. A születést követő 27 napon belüli halálok az ún. neonatalis halálozás a genetikai és az anyai hatások együttes eredményeként alakul ki (kongenitális anomáliák, alacsony születési súly, születéskor elszenvedett trauma). Ezzel szemben az egy hónap és egy év közötti (postneonatális) halandósági esetek már többnyire a külső körülmények hatásának tulajdoníthatóak: a légúti és emésztőszerveket érintő fertőzések, különösen olyan közösségekben, ahol az alap egészségügyi ellátás korlátozottan elérhető, úgymint a vakcinák és a gyógyszerek. Ugyancsak kritikus tényezők az alultápláltság, a tiszta víz hiánya és nem megfelelő higiéniai állapotok, valamint a háborús övezetek veszélyei.  A történeti időkben ugyanezek a tényezők játszottak szerepet, párosulva a mai orvostudomány tudásának hiányával. Ugyanakkor nem volt elhanyagolható negatív hatása a gyerekek túlélése szempontjából, a gyermekgondozást övező téves nézeteknek, babonáknak sem.

Ahány ház annyi szokás, tartja a mondás, és ez így igaz, de az sem mindegy abban a házban kik és mikor élnek. Kevés információnk van például arról, mennyire voltak megkímélve nők a várandósság alatt, milyen volt a szülés levezetése vagy a csecsemőgondozás például az őskorban. Azonban nem reménytelen teljesen a helyzet ezek részleges feltárására. Nemrégiben kerültek elő olyan tárgyak, ún. szoptatóedények a bronzkorból, amelyek tanúskodnak arról, hogy az anyatej hiányát már akkor is igyekeztek más módon pótolni, kérdés mennyire volt alkalmas az alternatív étel a gyerekek számára. A középkor vagy az újkor írásos emlékei alapján több, olykor meghökkentő szokást is ismerünk. A szülést levezető bábák vagy az idősebb generációk tanácsaira hagyatkozó emberek a csecsemők gondozásának sokszor elképzelhetetlen módjait alkalmazták. Például a a szoros pólyát a gyermek féléves koráig alkalmazták, a nők munkavégzésének megkönnyítésére. A pólya a csecsemőknek semmi mozgást nem engedett, emellett csak napi kétszer cserélték le. Ide sorolható a szoptató dajkák kultúrája is az arisztokrácia körében, ami jelen volt a római korban, de a 17–19. századi Franciaországban is igen elterjedt volt, számos kisded halálát okozva. 

Ennek ellenére bármennyire alaposak a temetőfeltárások, minden korszakban általánosan megfigyelt jelenség a csecsemők alacsony aránya. Még ennél is ritkábban kerülnek elő a magzati életkorú gyerekek maradványai, annak ellenére, hogy valószínűleg a koraszülések száma magasabb volt, de a nemkívánt terhességek, régebben ugyancsak gyakoriak lehettek. 

Magzat csontváza embrionális pózban egy női csontváz medencéjében. (Perkáta-Nyúli-dűlő temető, 14-16. század, 3962. sír. A Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Intézetének gyűjteményéből. Fotó: Kenéz Pál)

Kezdetben ennek okait a feltárási nehézségekkel, a porózusabb szerkezetű gyerekcsontok rosszabb megtartásával magyarázták. Azonban már számos lelőhelyen jól érzékelhető, hogy a magzati csontvázak a felnőtt vázcsontokhoz hasonlóan rendkívül jó állapotban maradhatnak meg. Nagyobb problémát okoz a temetők bolygatása, mivel főként a sekélyebb sírok, így a magzati és neonatus maradványok is a temető használata során másodlagos helyzetbe kerülhetnek, és ezzel igen nehézzé válhat beazonosításuk a feltáró számára. Újszülött maradványok leginkább olyan női sírokból kerülnek elő, amelyek szomorú bizonyítékai a szülés kockázatának. Anyát gyermekével, mellé helyezve, vagy még anatómiai helyzetben a medence területén, vagy a lábak között ún. koporsóban szülés következtében, amennyiben az anya halála a gyerek megszületése előtt következett be. Azonban az ilyen temetkezések száma is igen kevés. 

Ezért mai napig kérdés: Hova tűntek a kisdedek?

Már régóta feltételezték azt is, hogy ezeket a gyerekeket, nem a közösség által használt temetkezési helyeken temették el, főként a keresztény társadalmakban, ahol a szentelt földbe csak keresztség esetén temethettek. A római korban forrásokból is ismert, hogy utak mentén, házak padlójában helyezték el őket, de ez utóbbi szokás ismert középkori lelőhelyről is. Azonban ezek mégis egyedi eseteknek számítanak.

Az utóbbi években egyre több új és váratlan eredményt érünk el ebben a válaszkeresésben, minden korszak tekintetében. Az utóbbi évtizedek egyik legmeglepőbb felismerése az a középkori jelenség, hogy a szigorú egyházi regulációk ellenére, – azokat megkerülve – , a koraszülötteket és az újszülötteket speciális szakrális helyeken és módon helyezték el végső nyugalomra. 

A Cillín, a kereszteletlen gyermekek temetkezési helye Írországban, egy emlékhely Wicklow megyéből

Erről már számos újkori lelőhely tanúskodik, az ún. Cillín-ek Írországban, de Angliában, felszentelt temetőn belül is tárták fel magzatok és újszülöttek csoportos temetkezéseit. Németországban, Ausztriában, Romániában és Magyarországon egyaránt ismertek már olyan középkori kápolnák, templomok, ahol ilyen temetkezéseket találunk.  Ezek a lelőhelyek azért rendkívüliek, mert teljesen átalakították az eddigi elképzeléseket az egykori társadalmak hozzáállásáról a korai gyermekhalálhoz, bepillantást engednek a halál és a temetés jelentésébe olyan emberekről, akiknek a hite és hozzáállása egyébként ismeretlen számunkra vagy rejtett maradt.

Ugyanakkor a társadalmi kérdésekre vonatkozó válaszok mellett, a magzatok és csecsemők csontváz maradványai közvetlenebb utat kínálnak az anyaság biológiai tanulmányozásához, mint maguknak a nőknek a maradványai. A magzati és csecsemőmaradványok is a paleopatológia fókuszába kerültek és egyre több kutatás igazolja ezeknek a maradványoknak a tudományos jelentőségét.  A kóros állapotok felismerésével, valamit egyéb mikroanalitikai módszerekkel rekonstruálhatók a korai életkori stresszesemények, a terhesség és a szoptatás alatti anya-gyermek élettörténet. 

Így a magzati és perinatális veszteségek nagyobb társadalmi és kulturális története hasznos összefüggéseket biztosít a csontváz maradványok értelmezéséhez, valamint az emberi evolúciót jelentősen befolyásoló korai stresszhatások vizsgálatához. Prof. Eileen Murphy és Prof. Barbara Hausmair nyitóelőadásai ehhez az életkor szakaszhoz kötődnek, elsősorban annak régészeti és szociális aspektusainak történeti vonatkozásában. Ugyanakkor előadásaik a mai társadalmunk számára  mélyebb megértés adhat ahhoz, hogyan viszonyulunk ehhez a jelenben is nehéz témához, a kisgyerekek korai halálához.

Egy rövid történet az ír Cillín-ikről, amelyet Terri Kearney készített, figyelemre méltó példa arra, hogy válhat a múlt az élet részévé:

https://www.youtube.com/watch?v=R2KyzC3Cotc

Részlet Tormay Károly falusi bábák számára írt Bábászati kalauz című könyvéből (1846) (Orvostudományi munkák a Klimo Könyvtár gyűjteményében)

Felhasznált irodalom

Bethard, J.D., Osterholtz, A.J., Nyárádi, Zs., Gonciar, A. 2019. Marginalized Motherhood. Infant Burial in Seventeenth-Century Transylvania In Tica C.I., Martin DL (eds) Bioarchaeology of Frontiers and Borderlands, University Press of Florida, Gainesville, 252-272. 

Craig-Atkins, Elizabeth & Fissell, Mary E.. (2024) Marking maternity: Integrating historical and archaeological evidence for reproduction in the late eighteenth and early nineteenth centuries". The material body: Embodiment, history and archaeology in industrialising England, 1700-1850, edited by Elizabeth Craig-Atkins and Karen Harvey, Manchester: Manchester University Press, pp. 47-80. https://doi.org/10.7765/9781526152794.00009

Faragó, T. 2003. Csecsemőhalandóság Magyarországon a 18-20. században. [Infant mortality in Hungary in the 18th-20th centuries.] In Horváth, K. Zs., Lugosi, A. Sohajda, F. (eds.) Léptékváltó társadalomtörténet: tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Budapest, Hermész Kör Osiris pp. 446-474.

Halcrow, S. E., Tayles, N., & Elliot, G. E. (2017). The bioarchaeology of fetuses. In S. Han, T. K. Betsinger, & A. B. Scott (Eds.), The Fetus: Biology, Culture, and Society. Berghahn Books, 83-111.

Kamp, K. A. (2001). Where Have All the Children Gone?: The Archaeology of Childhood. Journal of Archaeological Method and Theory, 8(1), 1–34. http://www.jstor.org/stable/20177431

Lewis, M. (2017) Fetal paleopathology: an impossible discipline? In: Han, S., Betsinger, T. K. and Scott, A. B. (eds.) The Anthropology of the Fetus: Biology, Culture, and Society. Berghan Books, New York, 1-18. ISBN 9781785336911 Available at https://centaur.reading.ac.uk/51586/

Mateovics-László, O., Nyárádi, Zs., Rácz, M., Portschy, J., Hausmair, B. (2024) Special burial grounds for infants and babies in the medieval and early modern periods -Single occurrences or transregional phenomenon?  https://doi.org/10.13140/RG.2.2.17978.81609

Mitchell, D.A. 2019. Where did all the babies come from? Investigating the Infant and Fetal Population in the Lower Horizon at St. Hilda’s. Department of Archaeology, University of Sheffield, MSC Thesis.

Murphy, E.M. (2011) Children’s Burial Grounds in Ireland (Cilliní) and Parental Emotions Toward Infant Death. Int J Histor Archaeol 15, 409–428. https://doi.org/10.1007/s10761-011-0148-8

Rebay-Salisbury, K., Dunne, J., Salisbury, R. B., Kern, D., Frisch, A., & Evershed, R. P. (2021). Feeding Babies at the Beginnings of Urbanization in Central Europe. Childhood in the Past, 14(2), 102–124. https://doi.org/10.1080/17585716.2021.1956051

United Nations Inter-agency Group for Child Mortality Estimation (UN IGME), Levels & Trends in Child Mortality: Report 2024 – Estimates developed by the United Nations Inter-agency Group for Child Mortality Estimation, United Nations Children’s Fund, New York, 2025. 1-100. ISBN: 978-92-806-5636-7 https://data.unicef.org/resources/levels-and-trends-in-child-mortality-2024/